Trump ilyen, nagyokat mond, egy showman
Aki a szavakat elemezgeti, rosszul teszi, az embert kell megérteni, aki mondja.
Egy kilencvenhárom éves sebészorvos lett a mormon egyház elnöke.
Russell M. Nelson 93 éves volt sebészorvos személyében új elnököt választott az amerikai mormon egyház a Salt Lake Cityben.
A döntést a mormon egyházat vezető idősek tanácsa hozta meg, követve azt a belső szabályt, miszerint a testület legrégebbi tagja az egyház vezetője. Nelson a tizenhetedik elnöke a mormon egyháznak, amelynek hivatalos neve: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza.
Az egyházában prófétának tekintett elnök megválasztására azért került sor, mert elődje, Thomas S. Monson január elején elhunyt.
A világszerte mintegy 16 millió hívet számláló mormon egyház az egyik legnagyobb lélekszámú protestáns felekezet az Egyesült Államokban, tagjai között prominens politikusok is vannak: például az idén visszavonuló Orrin Hatch szenátor, vagy Mitt Romney, volt republikánus elnökjelölt.
A mormonok központja Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben van.
(MTI)